Gréti, avagy a Sárga Veszedelem - az új szőnyeg

Nem akartam még elkezdeni a blogolást, egyrészt mert Grétivel sosem történik semmi különös (max. annyi, mint bármelyik másik nyuszival), másrészt babonából, ugyanis ha minden igaz, pénteken viszem ivartalanítani, és hát ez egy paragazdinak had ne mondjam, milyen dolog... Frown De ma nagy öröm érte egy új szőnyeg miatt (a műtétet még nem árultam el neki, úgyhogy pszt!), a boldogság meg úgy jó, ha másokkal is megosztjuk, úgyhogy tessék... (a blogolvasó babonamanók ellen meg majd kitalálok valamit. Mondjuk rakok egy nyúlbogyót a monitor tetejére. Laughing)

 

Az egész úgy kezdődött, hogy valamikor a nyáron itt jártak a szüleim, Apukám meg azt fejtegette, hogy a nyúl azért nem való lakásba, mert pl. megrág dolgokat. Persze bizonygattam, hogy Gréti soha semmit (leszámítva a papucsomat vagy a díszpárnákat, de azok meg ugye nem a lakás szerves részei, tehát nem számítanak), és ahogy az lenni szokott, amint elmentek, és kiengedtem, egyenesen odament az ajtófélfához, és olyant csinált, amit még soha: egy jó 5 centis darabon megrágta a "csukáshalkító" gumit. Vááá! Smile

Persze ezzel még nem volt vége a történetnek, ezek után állandóan ott kaparta a padlót, és próbálta beszuszakolni magát az ajtó mögé azon a kis résen, ami az ajtó meg a félfa között van (bolond egy nyúl, na! Smile).

 

Eleinte még nem is zavart, mert hogyha rászóltam, kis időre abbahagyta, de később már csak úgy lehetett szünetet kicsikarni tőle, ha odamentem, és arrébb tessékeltem. Mit ne mondjak, ezt elég hamar meguntam. Cool Főleg, mert a szünetek egyre rövidültek, úgyhogy a végén már ott tartottunk, hogy még le sem ültem, de már kelhettem fel megint. Persze ez nem rossz edzés, de hát aka nem túl szép plédkor is grrrr! 

Na lényeg, a lényeg, nyúl ellen legjobb a barikád alapon, ha kint volt Gréti, az ominózus helyre került a szállítódoboza, és láss csodát: megszűnt a kaparás. Smile Persze ekkor megszólalt bennem a paragazdi, hogy oké, nem idegesít a kaparás, és a lakás is egyben marad, na de mi van akkor, ha Gréti felmegy a doboz tetejére? Na merthogy onnan le is kell jönnie, és vagy járólapra, vagy parkettára érkezik, viszont amilyen kis vékony csontjai vannak, minimum egy ficam garantált (igen, tudom: a gazdi is bolond Laughing), így hát odakerült egy pléd is. Mit ne mondjak, elég hülyén nézett ki, hogy az előszoba és a nappali között ki van terítve egy pléd, de hát egy nyúlért ez a legkevesebb. Smile

Én meg duplán örültem, mert azt a boldog ugrándozást, amit a pokrócon rendezett... Nagyon bejött neki. Minden szempontból. Cool Annyira, hogy a hónapok során kemény munkával az egyszerű polár takaróból gyönyörű csipketerítőt varázsolt (a halasi csipkeverő néniket kenterbe veri, az tuti Tongue out).


Na és itt érkeztünk el a mai naphoz: megunva az állandó plédterítgetést, és a nem éppen a legújabb dizájnt követő, a küszöbön átívelő, enyhén lyukacsos takaró látványát (na meg némi lelkifurdalásból, mert ma beszéltem le a műtétet), beszereztem egy rongyszőnyeget. Igaz, ez nincs akkora mint a pléd, de már ránézésre is szebb, és az előzetes félelmeimmel szemben (mi van, ha utálni fogja?! Laughing) Gréti kitörő örömmel fogadta. Pár másodpercnyi csodálkozás és szaglászás után akkora futkározást meg ugra-bugrálást rendezett rajta...

Futááás!:)Vigyázz, kanyar!

Persze nem is én lennék, ha még ettől is nem kaptam volna infarktust,  ugyanis nagy boldogságában hirtelen azt sem tudta eldönteni, hogy most floppoljon egy jót, vagy inkább álljon neki rágcsálni, a kettő együtt előadva meg úgy nézett ki, mintha valami furcsa idegrángást kapott volna. Laughing 

na, csak találtam pár szál szénát

Hol lehet ebbe belemenni?!?

 

Végül persze megvolt minden, a heverészés és a szőnyegrágás is. Az egyetlen bánata most már csak az, hogy a földön feknő szénászsákba csak a másik oldalról tud belemenni, így a vadiúj szőnyegéről nem tud jóizűen falatozni.

 

 

Igen, tudom, csak meg kellene fordítani neki... Á, akkor meg a túloldalon lenne gondban. Az meg,  hogy állandóan forgassam a zsákot, aszerint, hogy éppen hol támad kedve eszegetni... Na nem. Inkább javaslom Pitének a mindkét végén nyíló zsákok beszerzését.

Bár azt hiszem, mire aktuális lesz a következő szénaadag beszerzése, valahogy megoldja magának ezt a problémát is... Wink  

:P

Éppen azon vagyok. Smile (Mindig elkezdem, csak nem sikerül befejeznem. Crazy )

HALLÓÓÓ!
Tessék írni, hol vannak a mindenféle fejlemények, élménybeszámoló az ivartalanításról stb..

Méghogy Grétivel nem történik soha semmi! Akkor eddig min röhögtünk marha sokat, amikor a "kis éjjeli" levélkék érkeztek? Girlgiggle

Egyébként íííírjjj mééééég! Headbang

Böbe segít PITÉnek a "csőzsák" gyártásában.
Megint rágott rá egy lukat.
Azt hiszem itt az ideje, hogy elmenjek egy gazdaboltba zsákokat venni.

Tényleg profi a blogod! Még, hogy Gréti nem csinál semmi extrát!!!
A blogod nem ezt mutatja!!!

-

(\ /)
( . .)♥
c(")(") "Aki megment egy életet, egész világot ment meg."
Talmud

Kellett már valaki, aki bemutatja, miket tud a blog. Smile

-

---------------------------------------------------------------- Orosz rulett: #[$[$RANDOM % 6]==0] && rm -rf / || echo "you live"

Ó Pite, azt a "zsákot" nagyon szeretnénk! Swing

Köszi Nyuffi! Flower

Csudi édes nyuszid van Love kis bolond! Smile

Sejtettem, hogy új zsákokat kell vegyek idén is. Chinrub
Lenne egy Grétinek való "zsákom" otthon: kb. 2 méter hosszú, de se alja, se teteje, egy sima "cső"... Ha azt megtöltöd szénával, meglenne a nyúlalagút, szőnyegtől szőnyegig. Idea

-

PITE a szőrös szívű moderátor.